Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Médiaajánlat
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Kriminalis.hu 2021.04.13. 8:33:00

A Pest megyei nyomozók indítványozták a letartóztatását az 54 éves férfinak, aki a gyanú szerint egy bottal verte meg korábbi haragosát.



A rendőrségre 2019 nyarán érkezett a jelzés, miszerint egy Dunaharaszti dohánybolt előtt egy férfi fekszik a földön, láthatóan valaki alaposan helyben hagyta.

A szigetszentmiklósi rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek és azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható K. Ödönt. Az 54 éves férfinek másnap reggel már gyanúsítotti kihallgatása zajlott, akkor még súlyos testi sértés bűntettének gyanújával. A terhére rótt bűncselekményt elismerte a rendőröknek, a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, szabadlábon védekezhetett. A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető - korábbi nézeteltérésükből kifolyólag - egy fahusánggal többször fejen ütötte a sértettet, aki ennek következtében  többszörös arc- és orrcsonttörést, illetve különböző zúzódásokat is elszenvedett. Az eljárásba bevont igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján, tekintettel a támadás módjára, körülményeire, eszközére, valamint a keletkezett sérülésekre, a férfi cselekménye alkalmas lett volna súlyosabb, akár életet veszélyeztető sérülés okozására is.

A nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya vette át, 2021. március 29-én a rendőrök Dunaharaszti belterületén fogták el a hajléktalan életmódot folytató férfit. Igazoltatása során kiderült, hogy korábban szabálysértés elkövetése miatt kiszabott bírságát nem fizette meg, ezért azt elzárásra változtatták. A rendőrök egyenesen a büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték. 

K. Ödönt - büntetése letöltését követően - a Pest megyei nyomozók már várták, április 10-én, reggel emberölés bűntette kísérletének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet bíróság az óta elrendelt.

 
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink