Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Adó- és vámügyek
Adócsalással vádolják Csábi Bettina volt ökölvívó világbajnokot
MTI 2014.05.20. 18:16:00

Csábi Bettina egykori boksz világbajnokot bűnszervezetben elkövetett adócsalás vádja miatt hallgatta meg kedden a Kecskeméti Törvényszék. Csábi a vádpontok mindegyikében tagadta bűnösségét.



Az egykori sportoló és nyolc másik vádlott ellen bűnszervezetben elkövetett, az adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint a bajai bűnszervezet több ezer tonna gabonát hozott be Romániából, és hamis papírokkal azt a látszatot keltette, hogy az árut továbbviszik Szlovákiába. A gabonát azonban Magyarországon adták el, áfát pedig nem fizettek az értékesítés után, így az állami adóbevételt jelentősen csökkentették.

A cselekményeket a vádlottak szervezetten, hosszabb időn keresztül - 2010 augusztusától 2011 novemberéig terjedő időszakban - végezték oly módon, hogy egymás között a feladatokat összehangolták, megosztották.

A pénzügyi nyomozók 2011 novemberében, egyidejűleg öt megyében, harminc helyszínen tartottak házkutatást az ügyben. Hét embert őrizetbe vettek, köztük Csábi Bettinát is. A vádlottak száma kilencre nőtt, de már valamennyien szabadlábon védekeznek.

Az ügyészség mind a kilenc vádlott esetében szabadságvesztés kiszabását kéri a bíróságtól. A vádhatóság Csábi Bettinától 147 millió, a férjétől 315 millió, a többi 7 vádlottól összesen 2 milliárd 510 millió forint vagyonelkobzást kezdeményezett.

A keddi tárgyaláson először Csábi Bettina védője tett észrevételeket, aki hangsúlyozta, hogy a vád nem felel meg a törvényi előírásoknak, mert állítása szerint, nincs konkrétan leírva, hogy védence pontosan mit, valamint mikor és hol követte el a terhére rótt cselekvényeket.

Csábi Bettina a vádpontok mindegyikében tagadta bűnösségét.

A vádpontokkal kapcsolatos vallomását felolvasta, azonban a bíró kérdésére a további vallomástételt megtagadta, kérdésekre sem válaszolt.

Vallomásában hangsúlyozta: a nyomozási bíró előtt tett vallomása nem pontosan lett jegyzőkönyvezve.

Csábi Bettina azt mondta, hogy nem volt tudomása arról, hogy külföldről gabonát hoztak be, és azt korábbi férje, az elsőrendű vádlott értékesítette.

Az elsőrendű vádlott nem tett észrevételt egykori felesége állításaihoz.

Hadnagy Ibolya bírói tanácsa a vádlottak kihallgatásával folytatja a bizonyítási eljárást.

 
A rovat további friss hírei
Éveken keresztül nem fizette be az áfát
Őrizetbe vették a NAV egyik felsővezetőjét, mert a gyanú szerint megvesztegették egy 342 ezer forintos telefonnal
Könyvelőként visszaélt a cég pecsétjével
Csak papíron gondoztak: alapítványos csalókat leplezett le a NAV
Horgásznak tűntek, cigarettát csempésztek
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink