Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Aktuális
Állcsonttörés, cipőnyalatás
hir24.hu 2014.07.24. 14:13:00

Kényszerítés, zsarolás, testi sértés, garázdaság - ezekkel a bűncselekményekkel vádolják azt a kamaszt és büntetett előéletű bátyját, akik iskolásokat bántalmaztak és sértettek meg emberi méltóságukban 2012 októberében, Keszthelyen. A páros hamarosan bíróság elé állhat.



A Zala Megyei Fűügyészség tájékoztatása szerint az agresszív tinédzser - a fiatalabb testvér - ok nélkül támadt ismerősére, veréssel fenyegette, a földre térdeltette, többször arcon vágta, majd megnyalatta vele a cipője talpát. Mindezt a támadó egyik barátja telefonon rögzítette. Legközelebb egy játszótéren találkoztak, a fiatal akkor azt követelte kiszemeltjétől, hogy vigyen neki másnapra 7 ezer forintot, máskülönben fejbe fogja rúgni. Nem sokkal később egy másik kamaszra is rászállt ugyanabból a társaságból. Megszorította a nyakát, hasba rúgta, elgáncsolta. Végül sikerült pénzt szereznie.

Az ügyészség közölte, a támadó - bátyjával karöltve - néhány nap múlva megjelent az egyik keszthelyi szakiskola udvarán, hogy  megkeressenek egy másik fiút, akiről azt hallották, hogy meg akarja védeni a korábban bántalmazott fiatalokat. Az intézmény udvarán meg is találták őt, három barátja társaságában. Az idősebb testvér felszólította, hogy kérjen bocsánatot az öccsétől. A fiú félelmében - ahogy azt követelték tőle - nyújtotta kezét, ám ekkor az idősebb vádlott tarkón ütötte, majd arcon rúgta. Ezek után a fiatalabb kötekedő odalépett egy másik fiúhoz, akit nyakon vágott, és megpróbálta megrúgni. Egyik áldozatuk súlyosan megsérült, a jobb oldali járomcsont feletti lágyrészek zúzódását, és a jobb oldali felső állcsont többszörös törését szenvedte el, gyógyulása csaknem másfél hónapig tartott.

 
A rovat további friss hírei
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
Bűnügyi őrizetben a sajószentpéteri kerítő
Letartóztatásba került egy gyermekpornográfiával gyanúsított csatornapatkány
Már megint a „navajonkik”: éheztette, verte és kizsákmányolta áldozatait a hétfős család Pakodon
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink