Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Aktuális
Leütötte, kirabolta, elmenekült - elfogták a 17 éves cigányt
heol.hu/kriminalis.hu 2014.07.31. 15:15:00

Rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Füzesabonyi Rendőrkapitányság, ugyanis Kompolt belterületén megtámadtak egy férfit.



Az eset július 27-én, a hajnali órákban történt az egyik utcában. A sértett elmondta a rendőröknek, hogy számára ismeretlen férfi hátulról valamivel leütötte és a pénzét követelte. Elkezdtek dulakodni, majd a támadója elvette a pénztárcáját és elmenekült.

A nyomozóknak kedden sikerült elfogniuk a feltételezett tettest. A 17 éves fóti fiatalt kihallgatták, ám ő tagadta a bűntény elkövetését. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.

A Büntető Törvénykönyv szerint, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés öt évtől tíz évig terjed, ha a rablást felfegyverkezve követik el.

 
A rovat további friss hírei
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
Bűnügyi őrizetben a sajószentpéteri kerítő
Letartóztatásba került egy gyermekpornográfiával gyanúsított csatornapatkány
Már megint a „navajonkik”: éheztette, verte és kizsákmányolta áldozatait a hétfős család Pakodon
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink