Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Aktuális
„Unokázás”: több mint 10 millió forinttal károsított meg idős embereket egy fiatal nő
Kriminalis.hu 2021.04.06. 11:25:00

A gyanú szerint a 26 éves budapesti nő „unokázós” módszerrel kicsalt pénzt vett át az átvert asszonyoktól.



Egy férfi telefonált egy idős asszonynak 2020. augusztus 27-én, délután, majd magát rendőrnek kiadva azt állította, hogy a nő fia balesetet okozott, és csak óvadék ellenében engedik szabadon.

Az álrendőr elmondása szerint a balesetben, amit a fiú okozott, egy nő megsérült, és kórházba került, a fiút pedig a rendőrségen fogva tartják, de óvadék ellenében kiengedik.

Az asszony a fia kiváltása érdekében összeszedte pénzét és arany ékszereit, amiket a telefonon kapott utasítás alapján taxival a megadott címre vitt. Ott a pénzzel és ékszerrel teli borítékot egy nőnek átadta, akit a hívó elmondása alapján titkárnőnek hitt.

A fiatal nő 800 ezer forintot és több mint 100 ezer forint értékű ékszert vett át a borítékban.

A fővárosi rendőrök beazonosították, majd október 19-én, budapesti lakcímén elfogták a 26 éves B. Karolinát.

A nő a fenti eseten túl szeptemberben további három, illetve elfogása előtt négy nappal még egy alkalommal vett át borítékokat Budapest különböző kerületeiben idős asszonyoktól; az összesen öt alkalommal több, mint 10 millió forintot kapott kézhez.

A BRFK XI. kerületi nyomozói B. Karolinát csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait átadták az illetékes ügyészség részére.

A nő ezidáig ismeretlen társa ellen a rendőrök továbbra is nyomoznak.

 
A rovat további friss hírei
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
Bűnügyi őrizetben a sajószentpéteri kerítő
Letartóztatásba került egy gyermekpornográfiával gyanúsított csatornapatkány
Már megint a „navajonkik”: éheztette, verte és kizsákmányolta áldozatait a hétfős család Pakodon
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink