Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Háttér
Hivatali befolyással üzérkedés: vádat emelhetnek a KBI volt főigazgatójával szemben
mno.hu 2014.07.24. 12:19:00

Iratismertetéssel fejezte be a Központi Nyomozó Főügyészség a Kiss Ernő nyugalmazott rendőrtábornok ellen hivatali befolyással üzérkedés miatt indult nyomozást. A volt főrendőr szabadlábon várhatja bírósági tárgyalásának kitűzését. A büntető törvénykönyv a cselekmény elkövetőjét két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.



A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vádat emelhet Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornokkal szemben a 2012 januárjában indult nyomozás befejezéseként. Az eljárás iratait tegnap ismertették az egykori főrendőrrel és védőjével. Simon Richárd, a főügyészség helyettes szóvivője közölte: az ügy jelenleg a vádelőkészítés szakaszában van, és az eljárásnak csak Kiss Ernő a gyanúsítottja. Az ügyész a tényállásról - arról, hogy pontosan milyen cselekménnyel vádolható a gyanúsított - nem kívánt részleteket közölni. Simon Richárd az eljárási szabályokra hivatkozva nem árulta el azt sem, ki az a magánszemély, akinek feljelentése alapján a főügyészség eljár.

Ismert: az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt vezetőjét a KNYF 2013. december 11-én vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés gyanújával hallgatta ki, majd a tábornokot őrizetbe vették. A volt főrendőrt a Pesti Központi Kerületi Bíróság a főügyészség indítványára harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte, majd a KNYF megszüntette a kényszerintézkedést Kiss Ernővel szemben. A nyugdíjas tábornok az ügy kirobbanása idején megjelent sajtóhírek szerint 2013. december 20-án azok után szabadult, hogy az ügyészek szembesítették az őt feljelentő Kocsis Istvánnal, a Magyar Villamos Művek egykori vezérigazgatójával, illetve elé tárták a felderítés során beszerzett egyes bizonyítékokat, köztük a gyanút alátámasztó hangfelvételt. Utóbbi bizonyítékhoz a „bemikrofonozott” Kocsis segítségével jutott a hatóság.
Kiss Ernőről köztudott, a kilencvenes években, a KBI főigazgatójaként eljárt több alvilági leszámolás és robbantásos merénylet ügyében is. A tábornok karrierje akkor ért véget, amikor 1998. novemberi, a Teve utcai rendőrpalota parkolójában kamerával rögzített ittas viselkedését követően „egészségügyi okokból” menesztették tisztségéből, és a XIII. kerületi kapitányság élére nevezték ki. Ezt a megbízatását 2007-ben vonták vissza, mert parkoló autókat tört össze ittasan, majd távozott a helyszínről, és elöljáróját úgy tájékoztatta, hogy az autóját ellopták.

A büntető törvénykönyv szerint a vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 
A rovat további friss hírei
Gázriasztó fegyverrel rabolt egy férfi Dunaújvárosban
Kóros elmeállapot: előzetes kényszergyógykezelését rendelték el annak a férfinak, aki megölte a testvérét és a sógorát
Megtorolta a vádlott az őt ért sérelmet, halált okozó testi sértésért kell felelnie
Nyílászárókban utazott a miskolci csaló
Hotelekben pihente ki a sikkasztás fáradalmait a megtévedt postás
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink