Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Háttér
Vádat emeltek Tanyi ellen
nol.hu 2014.07.31. 14:36:00

Önbíráskodás kísérletéért és más bűncselekményekért vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Tanyi György ellen. A fővárosi éjszakai élet hírhedt verekedőjének tartott férfinak egy februári közlekedési baleset után kirobbant ökölharc miatt kell majd felelnie a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.



Február 20-án, késő este Tanyi a Nagykörút VII. kerületi szakaszán autózott. Az egyik kereszteződésben a lámpa piros jelzésére megállt, másodpercekkel később hátulról nekikoccant egy másik autó. Ő is, és a vétkes sofőr is kiszálltak, utóbbi egy születése óta mozgássérült, járni gyermekkora óta csak mankóval képes férfi volt. Azonnal elismerte a felelősségét.

Tanyit ez nem hatotta meg. Követelte, hogy a férfi azonnal fizessen neki 150 ezer forint kár-térítést. A vétkes sofőr túlzónak tartotta az összeget, s persze nem is volt nála ennyi pénz, Tanyi fellépéséből azonban arra következtetett: jobban jár, ha a rendőrt hív. Tanyinak persze nem tetszett az ötlet, s nemtetszésének egy nagy erővel a vétkes autós gyomorszájára mért ütéssel adott hangot.

Mindennek szemtanúja volt két férfi, akik éppen arra jártak. Azonnal a mozgássérült ember segítségére siettek. Tanyi őket is többször megütötte, ám ennek ellenére közös erővel sikerült földre vinniük és ott tartaniuk a rendőrök megérkezéséig.

Fővárosi Főügyészség a fentiek miatt „bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés” bűntette, és önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat Tanyi György ellen. Egyidejűleg vádat emeltek ellene a 2012. márciusi 3-ai ámokfutása miatt is, amikor a hajnali órákban gáz- és riasztópisztollyal lövöldözött egy budapesti szórakozóhelyen.

Tanyi György jelenleg házi őrizetben van. No, nem ezért a két bűncselekményért, hanem a Romkert nevű szórakozóhely hét évvel ez előtti felgyújtásáért.

Az Erzsébet híd budai lábánál lévő szórakozóhelyet pár nappal a szezonkezdet után gyújtották fel. A 250 négyzetméteres faszerkezetű kerthelyiség teljesen leégett. A helyiség 49 éves biztonsági őrét német turisták mentették ki a lángokból, ám addigra olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy két nappal később a kórházban elhunyt.

Szemtanúk két férfit láttak elmenekülni a helyszínről, feltehetőleg ők locsolták fel benzinnel a szórakozóhelyet, majd gyújtották fel azt.

Tanyi György neve az eljárás kezdete óta többször és többféle összefüggésben felmerült már. Volt, aki úgy tudta, ő volt az egyik gyújtogató, mások megbízóként tekintettek rá. Ügyvédje, Retteghy István szerint a rendőrök arról faggatták Tanyit, hogy ki volt a megbízója, de ő nem tudott segíteni nekik.

Nemrég kiengedték az előzetesből, s most házi őrizetben várja az eljárás befejezését, illetve a rokkant autós elleni támadás miatt kiszabandó büntetését.

 
A rovat további friss hírei
Hotelekben pihente ki a sikkasztás fáradalmait a megtévedt postás
Prostituáltakból élt: mindkét élettársát futtatta a férfi
A bűnözés mellett van a tiszaújvárosi rendőrkapitány és a főügyész?
„Vetkőztető” drog szedi áldozatait
Októberig hosszabbították meg Simon Gábor házi őrizetét
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Csak papíron gondoztak: alapítványos csalókat leplezett le a NAV
Hotelekben pihente ki a sikkasztás fáradalmait a megtévedt postás
Prostituáltakból élt: mindkét élettársát futtatta a férfi
Berúgta a cigány ajtót, majd csodálkozott, amikor megszólalt a riasztó
Konyhakéssel szúrta meg fiát egy mogyoródi férfi
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink