Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Különös
Milliárdos lakóparki csalás Debrecenben
MTI 2014.07.24. 12:33:00

Több mint egymilliárd forint értékben vett át pénzt lakásépítéshez egy debreceni cég hét munkatársa több száz sértettől, a pénzt azonban saját céljaikra használták fel - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense.



Plásztán-Kopcsa Kamilla elmondta: a cég dolgozói 2005 januárja és 2011 decembere között több mint 200 sértettel kötöttek adásvételi előszerződéseket, illetve szerződéseket.

A társaság tagjai több mint egymilliárd forint értékben vettek át pénzt a lakásvásárlóktól, azonban az összegeket a finanszírozó pénzintézetnek nem fizették be, hanem saját céljaikra használták fel. A sértettek így nem szereztek tulajdonjogot a kifizetett ingatlanokban - ismertette a részleteket a sajtóreferens.

Hozzátette: a rendőrség a 37 és 60 év közötti nőket és férfiakat csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás, pénzmosás, csődbűncselekmény bűntett és magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya július 15-én befejezte a nyomozást Á. Ferenc, K. Tímea, L. Gábor, L. László, N. Márta, Sz. Tamás és Sz. Veronika debreceni lakossal szemben és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek - tájékoztatott a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

(Fotó: illusztráció)

 
A rovat további friss hírei
Gyilkossági kísérlet a görög étteremben
A rendőrtiszt, akit megcsapott a parfüm illata
Bögrével bántalmazta fiát
Sógornőjével akart szexelni
Gyengébbik nem: lány rugdosott össze lányt
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Csak papíron gondoztak: alapítványos csalókat leplezett le a NAV
Hotelekben pihente ki a sikkasztás fáradalmait a megtévedt postás
Prostituáltakból élt: mindkét élettársát futtatta a férfi
Berúgta a cigány ajtót, majd csodálkozott, amikor megszólalt a riasztó
Konyhakéssel szúrta meg fiát egy mogyoródi férfi
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink