Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Különös
„Nem emlékszem” - 57 késszúrással végzett édesanyjával K. Rita
Kriminalis.hu 2021.03.29. 8:44:00

„Megöltem anyámat” - érkezett a bejelentés a segélyhívóra 2020. április 6-án, este. A mogyoródi házhoz érkező rendőrök az idős asszonyon már nem tudtak segíteni, belehalt a testét borító késszúrásokba.



Az áldozat lánya sem akkor, sem később nem tudott magyarázatot adni tettére, állítása szerint a mai napig nem emlékszik a részletekre. K. Rita akkor már közel húsz éve élt együtt a bűncselekményt megelőző időszakban már magatehetetlenné vált, 80 éves édesanyjával, munkahelye nem volt, megélhetésüket a szociális juttatás biztosította. A nő gyakran nézett a pohár fenekére, kijózanodva pedig képtelen volt visszaemlékezni dolgokra.

A tragédia napján is iszogatott, utolsó emléke, hogy ágyban fekvő anyja mellől felállva a konyhába indul főzni, a következő pedig az volt, hogy rendőrök viszik el. A történtek azóta sem rémlenek számára, tény viszont, hogy édesanyja testén 57 késszúrást számolt meg az igazságügyi orvosszakértő. A szúrások közül több létfontosságú szervet ért és nagy valószínűséggel az alkaron talált sérülések a sikertelen védekezés következményei.

Az azóta is letartóztatásban lévő K. Ritával szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

 
A rovat további friss hírei
Nem volt áram egy füzesabonyi férfi házában, ezért rendszeresen mécseseket lopott a temetőből
Az eljegyzés estéjén betörte a menyasszonya orrát egy somogyi férfi, aztán meg is rugdalta
Az általa üzemeltetett szórakozóhelyen árulta a speedet a zalai kábítószer-kereskedő
Már megint a szokásos „van egy cigid?”: segítségnyújtást színlelve raboltak a „c-típusú” nők
Összesen 8 év letöltendő börtönbüntetés elől bujkált
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink