Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Tárgyalóterem
Súlyos hibát vétettek a Fenyő-gyilkosság helyszínelői
Bors 2014.07.11. 12:30:00

Ugyanazon zacskóba tették a Fenyő János gyilkosa által eldobott összes ruhát a rendőrök, így azok beszennyezhették egymást. Jozef Rohác ügyvédje szerint ez a tény megkérdőjelezi, mit bizonyítanak a holmikról rögzített nyomok.



Bizonyítottság hiányában kérte Jozef Rohác felmentését ügyvédje, Fülöp Tamás csütörtökön, a Fővárosi Törvényszéken tartott védőbeszédében. Az ügyvéd sorra vette a szemtanúkat, akik közül senki nem ismerte fel Rohácban a gyilkost. Helyette - szavai szerint - egy jóval magasabb és fiatalabb, 25-30 év körüli emberről beszéltek a legtöbben elkövetőként. A védőbeszédből kiderült: hibáztak a rendőrök, amikor együtt tárolták a tettes által eldobált összes ruhát.

- Minden egyes ruhadarabot külön-külön kellett volna rögzíteni és tárolni, hogy elkerüljék a felülszennyeződés lehetőségét is - mondta az ügyvéd, aki hangsúlyozta: elgondolkodtató, hogy a sapkából csak Jozef Rohác DNS-profilját rögzítették, miközben két különböző ember hajszálát is megtalálták benne. Az ügyvéd szerint nem az a kérdés, hogy valaha Rohácé volt-e a sapka, hanem az, hogy ki hordta a gyilkosság idején.

Ugyanakkor az ügy szempontjából az a legfontosabb, hogy önmagában ez a bizonyíték csak valószínűsítheti azt, hogy kié volt a sapkában talált DNS, de kétséget kizáróan nem bizonyít semmit.

A tárgyalás szeptember 23-án a másodrendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódik.

Mint ismert, Fenyő János médiavállalkozót 1998. február 11-én, a budapesti II. kerületi Margit utcában, a piros lámpánál álló autójának ablakán keresztül lőtték fejbe. A rendőrség még aznap megtalálta a tettes kesztyűjét, sapkáját, dzsekijét és a fegyverét, amiket menekülés közben eldobott. 13 évvel később Szlovákiában őrizetbe vették Jozef Rohácot, akinek a DNS-ét megtalálták az eldobott sapkában.

 
A rovat további friss hírei
9 hónap börtönre ítélték a korrupt körzeti megbízottat
Fegyházbüntetésre ítélték a házkutatás címén rabolgató álrendőröket
„Elsimítás”: hivatali vesztegetésért küldtek rács mögé volt rendőröket
Két év nyolc hónapot kapott a nyaklánctolvaj, akit egy 7 éves fiú próbált visszatartani
Súlyos hibát vétettek a Fenyő-gyilkosság helyszínelői
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Csak papíron gondoztak: alapítványos csalókat leplezett le a NAV
Hotelekben pihente ki a sikkasztás fáradalmait a megtévedt postás
Prostituáltakból élt: mindkét élettársát futtatta a férfi
Berúgta a cigány ajtót, majd csodálkozott, amikor megszólalt a riasztó
Konyhakéssel szúrta meg fiát egy mogyoródi férfi
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink