Vissza a főoldalra
RSS
Keresés
Háttér
Megtorolta a vádlott az őt ért sérelmet, halált okozó testi sértésért kell felelnie
Kriminalis.hu 2021.03.23. 9:27:00

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2020. április 18. napján, az esti órákban, Tatabánya egyik utcáján olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy az a helyszínen belehalt a sérüléseibe - számolt be a bűnügyről a Pestiriport.hu bulvárportál.



A vád lényege szerint az ittas állapotban lévő vádlott 2020. április 18. napján, 20 óra körüli időben, Tatabánya egyik utcáján együtt italozott ismerőseivel, miközben közölte az egyik férfival, hogy nem fog neki munkát adni. Ezt követően a férfi távozott a társaságból, majd pár perc elteltével visszament a sértettel. A sértett szidalmazni kezdte a vádlottat, majd egy alkalommal, ököllel arcon ütötte. A vádlott ezt követően leült egy kőre, majd fél perc múlva hirtelen felállt, odalépett a tőle 3-4 méterre lévő sértetthez és azért, hogy az őt ért sérelmet megtorolja, egy alkalommal, könyökkel, nagy erővel arcon ütötte a sértettet. A sértett az ütéstől magatehetetlenül a mögötte lévő kőtámfalnak, majd a földre esett. A vádlott a védekezni nem tudó sértett bántalmazását azonban nem hagyta abba. Egyből a földön fekvő sértett mellé térdelt, és legalább háromszor, nagy erővel, ököllel az arcán megütötte.

A sértett a bántalmazás következtében a cselekmény helyszínén életét vesztette.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki, valamint tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától.

 
A rovat további friss hírei
Gázriasztó fegyverrel rabolt egy férfi Dunaújvárosban
Kóros elmeállapot: előzetes kényszergyógykezelését rendelték el annak a férfinak, aki megölte a testvérét és a sógorát
Megtorolta a vádlott az őt ért sérelmet, halált okozó testi sértésért kell felelnie
Nyílászárókban utazott a miskolci csaló
Hotelekben pihente ki a sikkasztás fáradalmait a megtévedt postás
Legolvasottabb hírek
Nyolc orvos látta, mégis meghalt egy egyéves kislány - a szülők büntetőfeljelentést tettek
Buszsofőrök gázpisztollyal: összevagdosott ülések, vécének használt járművek - igen, a cigányok
Továbbra is „dubajoznak” a lányok - újabb kerítő került a rendőrség látókörébe
Nyakon akarta szúrni a rendőrt - kényszergyógykezelésre küldhetik
Szado-mazo pornófilmforgatás: egy ember ellen javasolnak vádemelést
Legfrissebb hírek
Nézeteltérés: fahusánggal többször fejen ütötte a haragosát
Emberöléssel gyanúsított és rablásért elítélt bűnözők akadtak horogra külföldön
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Kerékkulccsal, vascsővel és deszkával „dolgoztak fel” egy közlekedési balesetet Tiszabőn
Viktor potencianövelőkben, teljesítményfokozókban és nyugtatókban utazott - a nyomozók megjelenéséig
 










ImpresszumKapcsolatMédiaajánlatPartnereink